Élet Virága Biobolt
1119. Budapest, Andor utca 25/b
Nyitvatartás:
Hétfő - Péntek: 09-18 óráig
Szombat: 09-13 óráig
Vasárnap: Zárva

Telefon, Fax:
06(1) 204-4180, 06(70) 516-8999

Egészséges-Élet
A XXI. század technologiája az egészséges, vegyszerektől és tartósítószerektől mentes táplálkozás szolgálatában.
Méregtelenítés Dr. Steinbergerrel
Méregtelenítés Dr. Steinbergerrel

- léböjtkúra a gyártó ajánlásával

Különösen hölgyek körében kedvelt a méregtelenítés, főleg így a tél vége felé, illetve a tavasz beköszöntével. Kevesen tudják azonban, hogy léböjtkúrának alávetni magunkat negyedévente szükséges vagy érdemes. Háromhavonként ugyanis az emberi szervezetben bőven felgyülemlik annyi káros anyag (pl. kipufogógáz vagy élelmiszerben található tartósítószer), amitől ildomos megszabadulni.

A kúra befejeztével érezhető a kiülönbség, fizikai és szellemi állóképességünk javul, hiszen testünknek nem kell többé közömbösítenie és kiválasztania a mérgeket.
Nem véletlen azonban, ha sokan tavasszal vágnak bele a kúrába, ekkor szeretnének ők is megújulni a természettel együtt, ráadásul lekerülnek azok a ruhadarabok is, melyek addig eltakarták azt a súlyfelesleget, ami a böjttel csökkenthető. A kúra azonban nem tévesztendő össze valamiféle fogyókúrával, hiszen célja nem a fogyás elérése, hanem a méregtelenítés.

Általában már egy háromnapos méregtelenítés is hatásos, egyes szakemberek azonban a 6 naposat javasolják. Mielőtt belekezdenénk a folyamatba, érdemes kikérni dietetikus tanácsát. (Aki komolyabb betegségben szenved, - ezalatt értendő a jelentős túlsúly is, mint betegség -, az mindenféleképpen kérje ki orvosa tanácsát.) A dietetikus fel tudja mérni, körülbelül hol tart szervezetünk a "mérgezésben", emellett más hasznos tanácsadással is szolgál, hogy kerüljük el ezen anyagok szervezetünkbe történő bevitelét, vagy hogyan csökkentsük, hogyan éljünk egsézségesebben, mi kell az életmódváltáshoz, stb. (Boltunkban a tanácsadás ingyenes.)

Tapasztalataink szerint sokan megszegik a szabályokat és fogyasztanak szilárd táplálékot is, ha keveset is. Ezt azonban nyilvánvalóan nem szabad, csak zöldségből és gyümölcsből készült italokat, gyógyteákat és leveseket lehet "meginni". A szilárd táplálék alól egyedül csak bio rozsos vagy graham kenyér képezhet kivételt, de a profik ezt sem fogyasztják, csak a kezdők.
Fontos tudni azt is, hogy a káros szenvedélyektől, így például a kávé és az alkohol fogyasztásától tartózkodnunk kell, a cigarettát pedig csökkenteni szükséges. A kávé letiltását viszont nem aznap kell kezdeni, mint a kúrát, hanem előtte már egy-két nappal.
A léböjt alatt sokan tapasztalják, hogy a szívnivaló utáni vágy csökken, amit érdekes momentumként tapasztalnak, leszokni azonban így nem lehet.

Azon felül, hogy fittebbnek érezzük magunkat a kúra által, eltűnik fáradékonyság érzetünkkel együtt téli nyomott hangulatunk is. Emellett egyes tünetek is megszűnhetnek, vagy mérséklődhetnek, így például a fejfájás, izületi gyulladások, pattanások, stb.

Naponta 2-3 liter folyadékot kell meginni ahhoz, hogy a kúra eredményes legyen.
Az ivóleveket, pontosabban a zöldségből és a gyümölcsből készült italokat nem érdemes keverni ugyanazon a napon, így ha lehetséges, csak ugyanazt a típust igyuk.
Ihatunk azonban ásványvizet, illetve kiegészíthetjük zsíradék nélküli levessel is a napi menüt, de fogyaszthatunk mindezekhez méregtelenítéshez ajánlott gyógyfüvekből készült teát is.
Szintén kiváló méregtelenítő hatású a zöld tea, mely Japánból és/vagy Kínából származik.

Mindezek a termékek felgyorsítják a vizeletkiválasztást, így a szervezetben felgyülemlett méreganyagokat egyszerűen kipréselik, illetve ösztönzésre késztetik a méreganyag kiszűrésében érdekelt szerveket, például a májat.

A gyártó és forgalmazó engedélyével ajánlunk egy hatnapos kúrát, melyet Laki Anita dietetikus állított össze Steinberger levekből:

Figyelem: A sorrend betartandó!

• Hétfő: zöldbúzafű koktél BIO!
• Kedd: vegyes zöldséglé BIO!
• Szerda: ananászlé (karibi)
• Csütörtök: bodza nektár BIO!
• Péntek: céklalé BIO!
• Szombat: sárgarépalé BIO!

Napi elosztás:

• Reggeli: 1.5 dl Dr. Steinberger lé + 2 szelet bio rozsos kenyér
• Tízórai: 1.5 dl Dr. Steinberger lé + 1 szelet bio rozsos kenyér
• Ebéd: 1.5 dl Dr. Steinberger lé + 2 szelet bio rozsos kenyér
• Uzsonna: 1.5 dl Dr. Steinberger lé + 1 szelet bio rozsos kenyér
• Vacsora: 1.5 dl Dr. Steinberger lé + 2 szelet bio rozsos kenyér

Mindehhez naponta 2 liter ásványvíz elfogyasztása is szükséges.

forrás: http://www.biosystem.hu/


Impresszum |  Cégünkről |  Elérhetőségeink |